Felkészítő foglalkozásokon készülnek diákjaink és oktatóink az ERASMUS+ görögországi szakmai programokra
Összeállt a kiutazók csapata, a szerencsés jelentkezők és az érintett diákok szülei személyes találkozókon kapnak tájékoztatást a projekt részleteiről, még oktatóink on-line konzultációkat folytatnak az őket fogadó görög szervezettel
Az Európai Unió által finanszírozott négy hetes görögországi szakmai gyakorlatokra közel 40 diákunk adta be jelentkezését négy különböző szakmából. A jelentkezés feltételei az alapszintű angol nyelvtudás és az ágazati alapozó vizsga teljesítése voltak. Ez a két feltétel már alapvetően csökkentette azon diákjaink számát, akik beadhatták jelentkezésüket a programra, így még nagyobb sikernek könyvelhetjük el az aktív érdeklődést. Intézményünk hosszútávon tekint az Erasmus+ program kínálta lehetőségekre, a nemzetközi szakmai gyakorlatok szakmai oktatási programba való beépítését tervezi. A diákmobilitások kitűnő eszközei az intézményi jutalmazásnak, a jelentkezés alapfeltételei motiválttá teszik tanulóinkat a folyamatos nyelvtanulás terén és a vizsgákra való minél eredményesebb felkészülésben.
Iskolánk kiemelt figyelmet fordít a résztvevő diákok szakmai, idegennyelvi felkészítésére, illetve szüleik teljeskörű tájékoztatására.
A minél eredményesebb felkészülés érdekében Erasmus+ felkészítő napokat tartunk szeptember 13-án és 14-én. A felkészülési program első napján tanulóink szakmai és idegennyelvi felkészítésen vesznek részt, a második napra pedig szeretettel várjuk szüleiket is, hogy gyermekeikkel közösen vegyenek részt a technikai, lélektani és kulturális felkészítéseken. A közös program lehetőséget biztosít diáknak és szülőnek egyaránt, hogy feltegyék kérdéseiket, találkozzanak a kísérőtanárokkal és, hogy megfelelő információ birtokában készülhessenek az októberi utazásra.
Oktatóink körében is népszerűségnek örvendett a nemzetközi szakmai úton való részvétel lehetősége. A motivált kiutazó csapat elkötelezett az intézmény nemzetköziesítése iránt, melynek érdekében az utazás előtt szakmai programot és technikai részleteket egyeztet on-line találkozók formájában a görög szakmai partner szervezettel.
Mind a diákok, mind pedig az oktatók mobilitási programja kapcsán várólistát állított össze az intézmény. A várólistán szereplők szintén részt vesznek a felkészítésben, hogy esetleges visszamondás során ők is megfelelő információk birtokában vehessenek részt a mobilitásokon.

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió, vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.