• 5700 Gyula, Sándorhegy 2
  • Telefon/Fax: 66/562-270, 66/463-540

Aktualitások

Previous Next

Göndöcsös diákok sikere Kisújszálláson

Az Illéssy Sándor Baptista Középiskola, által meghirdetett VIII. ILLÉSSY GASZTRO KUPA - országos ételművészeti verseny - keretében, szakács, pincér, cukrász és eladó tanulóink mérethették meg rátermettségüket.

A 2019. 12. 07-én lezajlott versenyre az ország különböző pontjáról 186 versenyző nevezett a szervezők által meghirdetett 12 kategóriába. Ezzel az ország egyik legnagyobb gasztronómiai versenyévé tette a rendezvényt.

A részben készen hozott illetve helyben elkészített versenymunkák minősítése komoly feladatot jelentett a hazai és nemzetközi versenyeken elismert szakemberekből álló zsűrinek, akik pontozás alapján értékelték a kiállított műveket.

A szigorú szakmai zsűri olimpiai és világbajnokságokat nyert, Venesz és Schnitta-díjas szakács/cukrász/pincér szakemberekből állt.

Iskolánk diákjai az alábbi szép eredményeket érték el:

 

Szakács tanulóink élőmunka során készítettek megadott alapanyagokból finomságokat.

Sebestyén Máté 12/SZÉ osztályos szakács tanuló ezüstérmet szerzett. Felkészülését iskolánk szakoktatói Fodor Imre és Krajcsiné Sócó Edit segítette.

Fehér Péter 3/11/E osztályos szakács tanuló ezüstérmet szerzett. Felkészülését tanulófelelőse, Nagy Imre a Wellness Hotel Gyula Kft. szakácsa segítette.

Diriczi Viktória 3/11/E osztályos szakács tanuló diplomát szerzett.

Felkészülését tanulófelelőse, Gál Zsolt a Hunguest Hotel Erkel főszakácsa segítette.

 

Cukrász tanulók versenyfeladata tortadíszítés volt, ahol Trajer Zsanett 3/11/E osztályos cukrász tanuló karácsonyi témájú díszmunkáját a zsűri aranyéremmel jutalmazta.

Prepelicza Petra és Kovács László 3/11/E osztályos cukrász tanuló díszmunkáját a zsűri bronzéremmel jutalmazta.

Felkészülésüket Doktor Zoltán és Reck Szabolcs szakoktatók segítették.

 

Eladótanulóknak díszcsomagolási és ajándékkosár készítési feladatokban kellett helyt állniuk.

Cséke Petra Zsófia és Domokos Ivett 12/SZ osztályos tanulók alkotta csapat munkáját a zsűri bronzéremmel jutalmazta.

Felkészülésüket Nagy Jánosné szaktanár és Szilágyi Lászlóné szakoktató segítette.

 

Pincértanulók díszasztal megterítése és menükártya írása mellett, pincérismereti tesztet is kitöltöttek, amelynek eredménye beleszámított a végleges értékelésbe.

 

Kriska Vivien és Tokaji Erik 2/14/KV. osztályos vendéglős tanulóknak Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett díszvacsora témában készített díszasztalát, étel és ital ajánlatát a zsűri aranyéremmel jutalmazta.

Felkészülésüket: Csiszér-Nyári Katalin és Vincze Jenő szakoktatók segítették.

 

Tóth Bence és Virág Dávid 3/11/E. osztályos pincér tanulóknak Gyula város Polgármesteri Hivatala a sikeres turisztikai év zárása alkalmából rendezett díszvacsora témában készített díszasztalát, étel és ital ajánlatát a zsűri ezüstéremmel jutalmazta.

Felkészülésüket: Fröhner-Gyaraki Szilvia, Szász András és Asztalos Gyula szaktanárok segítették.

Ez úton is gratulálunk a versenyen résztvevő diákoknak és felkészítőiknek, akik ezzel is bizonyították választott szakmájuk iránti elkötelezettségüket.

  

Kövess minket