• 5700 Gyula, Sándorhegy 2
  • Telefon/Fax: 66/562-270, 66/463-540

A szakmai gyakorlati oktatást későbbi időpontra halasztjuk

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51. § (4) bekezdés b) pontjában meghatározott hatáskörében eljárva – figyelemmel a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre – az Innovációs és Technológiai Miniszter meghatározta a szakképzési alapfeladat-ellátás rendjét.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzési alapfeladat-ellátás rendjére, a gyakorlatok megszervezésének módjaira vonatkozó javaslata alapján, az alábbi határozatot hozom:  

A szakmai gyakorlati oktatást későbbi időpontra halasztjuk, a közismereti és szakmai elméleti tananyagtartalmak átcsoportosítása mellett.

Ennek értelmében a duális képzésben résztvevő tanulóknak 2020.03.16-tól kezdődően - későbbi értesítésig - nem kell a külső gyakorlati képzőhelyen megjelenni.

A megváltozott órarend kialakításán az intézmény vezetői dolgoznak. A fentiekkel kapcsolatos információkat folyamatosan frissítjük, így kérem Önöket, hogy honlapunkat, közösségi oldalunkat, e-naplónk üzeneteit folyamatosan kövessék!

Gyula, 2020. március 16.

Szabóné Erdődi Mária
igazgató

  

Kövess minket